A szentírások      Tanulmányi segédletek  | Keresés  | Beállítások  | Megjelölt  | Súgó  | Magyar 
Nyomtatás   < Előző  Következő >
MORMON SZAVAI
  17 Mert íme, Benjámin király aszent ember volt, és igazlelkűségben uralkodott népe felett; és sok szent ember volt országában, és ők Isten szavát szólták, bhatalommal és felhatalmazással; és sok ccsípős beszédet használtak a nép merevnyakúsága miatt –

Lábjegyzetek
17a
Alma 13:26.
  26 És angyalok szája aigaz és szent emberekkel fogja ezt tudatni eljövetelének idején, hogy atyáink szavai beteljesedhessenek, aszerint, amit róla mondtak, mely a bennük lévő prófétálás lelke szerint volt.
b
Alma 17:2–3.
  2 Most Móziásnak ezek a fiai Almával voltak akkor, amikor az angyal aelőször jelent meg neki; ezért Alma rendkívül örült, hogy látja a testvéreit; és örömét még az is növelte, hogy még mindig testvérei voltak az Úrban; igen, és megerősödtek az igazság ismeretében, mert jó felfogású emberek voltak és szorgalmasan bkutatták a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerjék.
c
Moró. 9:4.
  4 Íme, szüntelenül fáradozom értük; és amikor aerélyesen mondom Isten szavát, akkor reszketnek és haragudnak rám; mikor pedig nem élek eréllyel, akkor megkeményítik ellene a szívüket; attól félek tehát, hogy az Úr Lelke többé nem bbajlódik velük.
T&Sz 121:41–43.
  41 Semmilyen hatalmat vagy befolyást nem lehet vagy szabad máshogy fenntartani a papság jogán, acsakis meggyőzéssel, bhosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel, és színleletlen szeretettel;