A szentírások      Tanulmányi segédletek  | Keresés  | Beállítások  | Megjelölt  | Súgó  | Magyar 
Nyomtatás   < Előző  Következő >
VÁLOGATÁSOK MÓZES KÖNYVÉBŐL
5. FEJEZET
(1830. június – október)
  8 Ezért mindent, amit teszel, a aFiú nevében tedd, és tarts bbűnbánatot, és cszólítsd Istent a Fiú nevében mindörökké.

Lábjegyzetek
8a
2 Ne. 31:21.
  21 És most, íme, szeretett testvéreim, ez az aút; és bsemmi más út vagy cnév nem adatott az ég alatt, amely által az embert meg lehetne szabadítani Isten királyságában. És most, íme, ez dKrisztus tana, és az egyetlen és igaz tana az eAtyának, és a Fiúnak, és a Szentléleknek, mely fegy Isten, vég nélkül. Ámen.
b
Mózes 6:57.
  57 Tanítsd tehát meg a gyermekeidnek, hogy mindenhol, minden embernek abűnbánatot kell tartania, különben semmiképpen nem örökölhetik Isten királyságát, mert bsemmi tisztátalan dolog nem lakhat ott, vagyis nem clakhat az ő jelenlétében; mert Ádám nyelvén a dSzentség Embere az ő neve, az ő Egyszülöttjének neve pedig az eEmber Fia, méghozzá Jézus Krisztus, az igazlelkű fBíró, aki eljön az idők delén.
c