A szentírások      Tanulmányi segédletek  | Keresés  | Beállítások  | Megjelölt  | Súgó  | Magyar 
Nyomtatás   < Előző
MORÓNI KÖNYVE
7. FEJEZET
  48 aImádkozzatok tehát, szeretett testvéreim, szívetek minden erejével az Atyához, hogy eltöltsön benneteket ez a szeretet, melyet mindenkinek megadott, aki igaz bkövetője Fiának, Jézus Krisztusnak; hogy Isten fiaivá legyetek; hogy amikor megjelenik, akkor olyanok legyünk cmint ő, mert a maga valóságában fogjuk látni őt; hogy meglehessen ez a reménységünk; hogy dmegtisztulhassunk, miként ő is tiszta. Ámen.

Lábjegyzetek
48a
b
c
1 Ján. 3:1–3.
3 Ne. 27:27.
  27 És tudjátok meg, hogy ati lesztek e nép bírái, azon ítélkezés szerint, melyet én adok nektek, mely igazságos lesz. bMilyen embereknek kell hát lennetek? Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, camilyen én vagyok.
d
3 Ne. 19:28–29.
  28 Atyám, köszönöm neked, hogy amegtisztítottad őket, akiket én hitük miatt kiválasztottam, és én értük imádkozom, és azokért is, akik majd hinni fognak a szavaikban, hogy az ő szavaikba vetett hitük által megtisztulhassanak énbennem, ahogyan ők is megtisztultak énbennem.