MORMON KÖNYVE
5. FEJEZET
9
És hogy ezen dolgok ismeretének aezen nép maradékához is el kell jutnia, valamint a nemzsidókhoz, akikről azt mondta az Úr, hogy bszét fogják szórni ezt a népet, és ez a nép semminek számít majd közöttük – írok tehát egy kivonatot, nem mervén teljes beszámolót adni az általam látott dolgokról, a parancsolat miatt, amit kaptam, és azért is, hogy ne bánkódjatok túlságosan ezen nép gonoszsága miatt.
Lábjegyzetek
|