|
VÁLOGATÁSOK JOSEPH SMITH BIBLIAFORDÍTÁSÁBÓL
Rómabeliek 7:5–27
(vesd össze Rómabeliek 7:5–25)
(Krisztusnak hatalmában áll az emberek lelkének megváltoztatása.)
5
Mert amikor testben voltunk, a bűn rezdülései, amelyek nem a törvény szerint valók, munkálkodtak tagjainkban, hogy halálos gyümölcsöt hozzanak.
6
De most kiszabadítottak minket a törvényből, amely fogva tartott, mivel halottak voltunk a törvény tekintetében, hogy a léleknek újszerűségében szolgáljunk, és ne a betű óságában.
7
Mit mondjunk tehát? Bűn a törvény? Isten őrizz! Nem, nem ismertem volna bűnt, csakis a törvény által; mert nem ismertem volna vágyakozást, ha nem mondta volna a törvény: Ne kívánd!
8
De a bűn, alkalmat véve a parancsolat által, mindenféle bujaságot gerjesztett bennem. Mert törvény nélkül halott lenne a bűn.
9
Mert egykor életben voltam, nem szegve meg a törvényt, de amikor megérkezett Krisztus parancsolata, feléledt a bűn, én pedig meghaltam.
10
És amikor nem hittem Krisztus parancsolatát, amely eljött, amely életre rendeltetett, úgy találtam, hogy halálra kárhoztatott.
11
Mert a bűn, megragadva az alkalmat, megtagadta a parancsolatot, és megtévesztett; és ez ölt meg engem.
12
Mindazonáltal én szentnek találtam a törvényt, a parancsolatot pedig szentnek, igazságosnak és jónak.
13
Akkor hát az hozta létre számomra a halált, ami jó? Isten őrizz! Inkább a bűn, hogy bűnnek tüntesse fel azt, ami jó, halált munkálkodva bennem; hogy a bűn, a parancsolat által, még inkább bűnnel teltté válhasson.
14
Mert tudjuk, hogy a parancsolat lelki; de amikor a törvény alatt voltam, még testi voltam, eladva a bűnnek.
15
Most azonban lelki vagyok; mert aminek megtételére parancsot kapok, azt megteszem; és azt, aminek megengedését tiltja a parancsolat, nem engedem meg.
16
Mert amiről tudom, hogy nem helyes, azt nem teszem; mert ami bűn, azt gyűlölöm.
17
Ha tehát nem teszem meg azt, amit nem engednék meg, egyetértek a törvénnyel, hogy az jó; és nem vagyok kárhoztatva.
18
Akkor tehát többé nem én vagyok az, aki bűnt cselekszik; hanem igyekszem legyőzni azt a bűnt, amely bennem lakik.
19
Mert tudom, hogy bennem, vagyis a testemben, nem lakik jó dolog; mert az akarat jelen van bennem, de annak elvégzését, ami jó, nem találom meg, csakis Krisztusban.
20
Mert a jót, amit megtettem volna a törvény alatt, nem találom jónak; tehát nem teszem meg.
21
De a gonosz dolgot, amit nem tennék meg a törvény alatt, jónak találom; azt megteszem.
22
Most, ha megteszem azt, Krisztus segítsége által, amit a törvény alatt nem tennék meg, nem vagyok a törvény alatt; és nincs többé az, hogy helytelen tettre törekednék, hanem a bennem lakozó bűn legyőzésére.
23
Úgy találom tehát, hogy amikor a törvény alatt jót akartam tenni, jelen volt velem a gonosz; mert én gyönyörködöm Isten törvényében, a belső ember módján.
24
És most látok egy másik törvényt, méghozzá Krisztus parancsolatát, és az be van vésve az elmémbe.
25
Tagjaim azonban harcolnak elmém törvénye ellen, és a tagjaimban lévő bűn törvényének fogságába hurcolnak engem.
26
És ha nem győzöm le a bennem lévő bűnt, hanem a bűn törvényét szolgálom a testtel; Ó én nyomorult ember! ki szabadít ki engem e halálnak testéből?
27
Köszönöm tehát Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által, hogy ilyenképp elmémmel én magam Isten törvényét szolgálom.
|