A szentírások legalább két értelemben használják a vallomástétel szót. Bizonyos értelemben a vallomástétel azt jelenti, mint kijelenteni a valamibe vetett hitünket, például megvallani, hogy Jézus a Krisztus (Mát. 10:32; Róm. 10:9; 1 Ján. 4:1–3; T&Sz 88:104).

Másrészt viszont vallomást tenni annyit tesz, mint beismerni a vétkünket, mint a bűnök megvallása esetében. Mindenkinek kötelessége minden bűnét megvallani az Úr előtt, és elnyerni az ő bocsánatát (T&Sz 58:42–43). Amikor szükséges, a bűnöket annak a személynek is be kell vallani, aki ellen bűnt követtünk el. A komoly bűnöket be kell vallani valamely egyházi hivatalnoknak (legtöbb esetben a püspöknek).

Vallja meg, hogy bűnt követett el, 3 Móz. 5:5. Vallják be gonoszságukat, 3 Móz. 26:40–42. Adj dicsőséget az Úrnak, Izráel Istenének, és tégy néki vallomást, Józs. 7:19. Az emberek megkereszteltettek általa a Jordánban, vallomást téve bűneikről, Mát. 3:5–6. A vétkesnek, aki bevallja bűneit, bocsássanak meg, Móziás 26:29. Valld meg bűneidet, különben büntetéseket szenvedsz el, T&Sz 19:20. A bűnbánók bevallják és elhagyják bűneiket, T&Sz 58:43. Az Úr irgalmas azokhoz, akik alázatos szívvel megvallják a bűnöket, T&Sz 61:2. Az Úr megbocsátja azok bűneit, akik vallomást tesznek és megbocsátást kérnek, T&Sz 64:7.