Az utolsó napi szentek számára az úrvacsora arra a szertartásra utal, amikor kenyeret és vizet veszünk és Krisztus engesztelő áldozatára emlékezünk. A megtört kenyér megtört testét jelképezi; a víz azt a vért jelképezi, amelyet azért ontott, hogy kiengeszteljen a bűneinkért (1 Kor. 11:23–25; T&Sz 27:2). Amikor az egyház arra érdemes tagjai vesznek az úrvacsorából, megígérik, hogy magukra veszik Krisztus nevét, mindig emlékeznek rá, és betartják a parancsolatait. E szertartás által az egyház tagjai megújítják a keresztelési szövetségeiket.

Az utolsó vacsora alkalmával Jézus elmagyarázta az úrvacsora szertartását, míg a tizenkét apostollal evett (Mát. 26:17–28; Luk. 22:1–20).

Jézus kenyeret vett, és megáldotta; és vette a poharat, és hálát adott, Mát. 26:26–28 (Márk 14:22–24; Luk. 22:19–20). Aki eszik testemből, és iszik véremből, örök élete van, Ján. 6:54. Aki méltatlanul eszik és iszik, kárhozatot eszik és iszik a lelkére, 1 Kor. 11:29 (3 Ne. 18:29). Jézus tanította tizenkét nefita tanítványát az úrvacsoráról, 3 Ne. 18:1–11. Jézus azt tanította ezeknek a tanítványoknak, hogy tiltsák meg a méltatlanoknak az úrvacsoravételt, 3 Ne. 18:28–29 (Morm. 9:29). Az úrvacsorai imák, Moró. 4–5 (T&Sz 20:75–79). Az úrvacsorával pap vagy elder szolgáljon, T&Sz 20:46, 76. A tanítóknak és a diakónusoknak nincs felhatalmazása az úrvacsora megáldására, T&Sz 20:58. Más folyadék is használható az úrvacsorához, nem csak bor, T&Sz 27:1–4.