A kivégzés egyik római formája, amely általános volt az újszövetségi időkben. Ilyenkor úgy idézték elő valakinek a halálát, hogy kezeit és lábait egy kereszthez erősítették vagy szögezték. Általában csak rabszolgák és a legalantasabb bűnözők esetében alkalmazták. A keresztre feszítést gyakran ostorozás vagy verés előzte meg (Márk 15:15). A keresztre feszítendő egyénnel általában elvitették saját keresztjét a kivégzés helyére (Ján. 19:16–17). Ruháit általában elvették az ítéletet végrehajtó katonák (Mát. 27:35). A keresztet leszúrták a földbe, így az illető lába csak 30–60 centiméterre volt a földtől. A keresztet figyelemmel kísérték a katonák, míg meg nem halt a kereszten lévő személy, ami időnként akár három napba is beletelt (Ján. 19:31–37).

Jézus Krisztust azért feszítették keresztre, mert a hitetlenek egy csoportja hamisan a császár elleni zendüléssel vádolta őt, valamint káromlással, mert azt mondta, hogy ő Isten Fia. Bíbor köntöst (János 19:2), töviskoronát adtak Jézusnak, és egyéb sértésekkel illették őt (Mát. 26:67; Márk 14:65).

A gonoszok át fogják lyukasztani a Messiás kezeit és lábfejeit, Zsolt. 22:12–19. Krisztus úgy megy majd, akár a bárány a mészárszékre, Ésa. 53:7. Jézus megjövendölte a keresztre feszítését, Mát. 20:18–19. Krisztus keresztre feszítésének leírása, Mát. 27:22–50 (Márk 15:22–37; Luk. 23:26–46; Ján. 19:17–30). Nefi látomásban látta Isten Bárányának a keresztre feszítését, 1 Ne. 11:33. Nefi beszélt Krisztus szenvedéseiről és keresztre feszítéséről, 1 Ne. 19:9–14. Jákób beszélt Izráel Szentjének elrendelt szolgálatáról és keresztre feszítéséről, 2 Ne. 6:9. Amerikában viharok, földrengések, tüzek és forgószelek igazolták Krisztus Jeruzsálembeli keresztre feszítését, 3 Ne. 8. Én vagyok Jézus, akit keresztre feszítettek, T&Sz 45:51–52. Krisztus elrendelt szolgálata a börtönben lévő lelkek között a halála és a feltámadása közötti időre korlátozódott, T&Sz 138:27.