|
TÉMÁK BETŰREND SZERINTI FELSOROLÁSA
Keresztel, Keresztelés
Görög szóból ered, amely azt jelenti: „bemárt” vagy „alámerít”. A vízben, alámerítéssel, felhatalmazott személy által végzett keresztelés az evangélium bevezető szertartása, és szükség van rá ahhoz, hogy tagjává váljunk Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának. Jézus Krisztusba vetett hit és bűnbánat előzi meg. A Szentlélek ajándéka befogadásának kell követnie ahhoz, hogy teljes legyen ( 2 Ne. 31:13–14). A víz és a Lélek általi keresztségre szükség van, mielőtt beléphetnénk a celesztiális királyságba. Ádám volt az első, aki megkeresztelkedett ( Mózes 6:64–65). Jézus is megkeresztelkedett, hogy minden igazlelkűséget betöltsön, és hogy az egész emberiségnek megmutassa az utat (Mát. 3:13–17; 2 Ne. 31:5–12).
Mivel a földön nincs mindenkinek lehetősége a halandóság ideje alatt elfogadni az evangéliumot, az Úr felhatalmazást adott a halottakért helyettes által végzett keresztelésekre. Így azok, akik a lelkek világában fogadják el az evangéliumot, kiérdemelhetik azt, hogy belépjenek Isten királyságába.
Elengedhetetlen: Engedj most, hogy minden igazlelkűséget betöltsünk, Mát. 3:15 Jézus jött és megkeresztelte János, Márk 1:9. A farizeusok és a törvénytudók elutasították Isten tanácsát és nem keresztelkedtek meg, Luk. 7:30. Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem léphet be Isten királyságába, Ján. 3:5. Tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjetek meg mindannyian, Csel. 2:38. Minden embernek megparancsolja, hogy keresztelkedjenek meg az ő nevében, 2 Ne. 9:23–24. Az embereknek követniük kell Krisztust, meg kell keresztelkedniük, be kell fogadniuk a Szentlelket és mindvégig ki kell tartaniuk ahhoz, hogy megszabaduljanak, 2 Ne. 31. Krisztus tana az, hogy az emberek higgyenek és keresztelkedjenek meg, 3 Ne. 11:20–40. Akik nem hisznek szavaitokban és nem keresztelkednek meg vízben, az én nevemben, elkárhoznak, T&Sz 84:74. Isten elmagyarázta Ádámnak, miért van szükség a bűnbánatra és a keresztelkedésre, Mózes 6:52–60.
Alámerítéssel történő keresztelés: Jézus, amikor megkeresztelkedett, azonnal feljött a vízből, Mát. 3:16 (Márk 1:10). János keresztelt, mert ott sok volt a víz, Ján. 3:23. Filep és a komornyik lemerültek a vízbe, Csel. 8:38. Eltemettetünk vele a keresztelés által, Róm. 6:4 (Kol. 2:12). Kövessétek Uratokat és Szabadítótokat le a vízbe, 2 Ne. 31:13. Alma, Hélám és mások is a vízbe temetkeztek, Móziás 18:12–16. És akkor merítsétek le őket a vízbe, 3 Ne. 11:25–26. A keresztelés helyénvaló módja, T&Sz 20:72–74. Az ő temetésének módja szerint keresztelkedtek, az ő nevében temetkezve a víz alá, T&Sz 76:50–51. Ádám a víz alá lett fektetve és ki lett hozva a vízből, Mózes 6:64. A keresztelkedés alámerítéssel történik, a bűnök bocsánatára, Hit. 1:4.
Keresztelés a bűnök bocsánatára: Kelj fel, keresztelkedj meg, és mosd le a te bűneidet, Csel. 22:16. A keresztelő után jön bűneitek megbocsátása tűz és a Szentlélek által, 2 Ne. 31:17. Jöjjetek és keresztelkedjetek meg a bűnbánatra, hogy lemoshassátok a bűneiteket, Alma 7:14. Áldottak azok, akik hisznek és megkeresztelkednek, mert ők elnyerik bűneik bocsánatát, 3 Ne. 12:1–2. Hirdessetek bűnbánatot és a Szabadítóba vetett hitet, valamint a bűnök keresztelkedés általi bocsánatát, T&Sz 19:31. Hiszünk az alámerítéssel, a bűnök bocsánatáért történő keresztelkedésben, Hit. 1:4.
Megfelelő felhatalmazás: Menjetek és tanítsatok minden nemzetet, megkeresztelve őket az Atyának a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, Mát. 28:19 ( T&Sz 68:8). Limhi és népéből sokan szerettek volna megkeresztelkedni, de senki nem volt azon a földön, akinek felhatalmazása lett volna Istentől, Móziás 21:33. Hatalmat adok neked, hogy keresztelj, 3 Ne. 11:19–21. Az ároni papság rendelkezik az alámerítéssel, a bűnök bocsánatára történő keresztelés kulcsaival, T&Sz 13:1. Ők azok, akiket elrendeltem, hogy nevemben kereszteljenek, T&Sz 18:29. Keresztelő János felhatalmazást adott Joseph Smith-nek és Oliver Cowdery-nek a keresztelésre, JST 1:68–69.
A keresztelkedés feltételei: Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjetek meg Szeretett Fiam nevében, 2 Ne. 31:11. Bűnbánatot kell tartanotok és újjá kell születnetek, Alma 7:14. Vigyázzatok, nehogy méltatlanul kereszteljenek meg benneteket, Morm. 9:29. Tanítsátok meg a szülőknek, hogy tartsanak bűnbánatot és keresztelkedjenek meg és alázkodjanak meg, Moró. 8:10. A keresztelkedésre vágyókra vonatkozó kitételek, T&Sz 20:37. A gyermekek bűneik bocsánatára keresztelkedjenek, amikor nyolc évesek, T&Sz 68:25, 27.
A keresztelés által kötött szövetségek: Szövetségre léptetek vele, hogy szolgálni fogjátok és betartjátok a parancsolatait, Móziás 18:8–10, 13. Akik bűnbánatot tartanak, magukra veszik Krisztus nevét, és elkötelezik magukat a szolgálatára, azokat fogadják be keresztelés által, T&Sz 20:37.
A halottakért végzett keresztelés: Mit cselekszenek azok, akik a halottakért keresztelkednek meg, 1 Kor. 15:29. A halottakért való keresztelkedéseket a bűnök bocsánatára végezzük el, T&Sz 124:29; 127:5–9; 128:1; 138:33.
Keresztelés, nem a csecsemők számára: Komoly gúny az Isten előtt, hogy kisgyermekeket kereszteltek, Moró. 8:4–23. A gyermekek akkor keresztelkedjenek meg, amikor nyolc évesek, T&Sz 68:27. Minden gyermek, aki a felelősségre vonhatóság évei előtt hal meg, megszabadul a celesztiális királyságban, T&Sz 137:10.
|