A szentírások      Tanulmányi segédletek  | Keresés  | Beállítások  | Megjelölt  | Súgó  | Magyar 
Nyomtatás   < Előző  Következő >
TÉMÁK BETŰREND SZERINTI FELSOROLÁSA
Ima
Lásd még Ámen; Elgondolkozik; Hódol; Kér
Tiszteletteljes kommunikáció Istennel, melynek során köszönetet mondunk és áldásokat kérünk. Az imáinkat Mennyei Atyánkhoz intézzük, Jézus Krisztus nevében. Imát mondhatunk hangosan, illetve csendben. Gondolataink is alkothatnak imát, amennyiben Isten felé irányulnak. Az igazlelkűek éneke ima lehet Istennek (T&Sz 25:12).
Az ima célja nem Isten akaratának a megváltoztatása, hanem az, hogy olyan áldásokat biztosítsunk magunknak és másoknak, amelyek megadására Isten már eddig is készen állt, de kérnünk kell ahhoz, hogy el is nyerjük azokat.
Az Atyához imádkozunk, Krisztus nevében (Ján. 14:13–14; 16:23–24). Akkor tudunk igazán Krisztus nevében imádkozni, amikor kívánságaink Krisztus kívánságai (Ján. 15:7; T&Sz 46:30). Akkor olyan dolgokat kérünk, amelyek helyesek, és ebből adódóan megadhatja őket Isten (3 Ne. 18:20). Vannak olyan imák, amelyek azért maradnak válasz nélkül, mert semmilyen tekintetben nem képviselik Krisztus vágyát, hanem inkább az ember önzőségéből fakadnak (Jakab 4:3; T&Sz 46:9). Bizony, ha hamislelkű dolgokat kérünk Istentől, az a kárhoztatásunkra fordul (T&Sz 88:65).
Akkor kezdték el az Úr nevét szólítani az emberek, 1 Móz. 4:26. Az oltár helyén Ábrahám az Úr nevét szólította, 1 Móz. 13:4. Ábrahám szolgája segítségért imádkozott, hogy feleséget találjon Izsáknak, 1 Móz. 24:10–19. Isten ments, hogy bűnt kövessek el az Úr ellen azért, mert megszűnök imádkozni értetek, 1 Sám. 12:23. Az Úr meghallja az igazlelkű imáját, Péld. 15:29. Rám találtok, ha teljes szívetekkel kerestek engem, Jer. 29:12–13. Imádkozzatok azokért, akik kihasználnak benneteket, Mát. 5:44 (Luk. 6:28; 3 Ne. 12:44). Imádkozz Atyádhoz, aki titkon van, Mát. 6:5–8 (3 Ne. 13:5–8). Ily módon imádkozzatok tehát, Mát. 6:9–13 (Luk. 11:2; 3 Ne. 13:9). Kérjetek, és megadatik nektek, Mát. 7:7 (3 Ne. 14:7; T&Sz 4:7; 6:5; 66:9). Jézus felment egy hegyre, hogy imádkozzon, Mát. 14:23. Legyetek éberek és imádkozzatok, hogy ne kerüljetek kísértésbe, Mát. 26:41 (Márk 14:38; 3 Ne. 18:15–18; T&Sz 31:12). Kérjen hittel, semmiben nem inogva meg, Jakab 1:5–6 (T&Sz 42:68; 46:7). Az igazlelkű ember buzgó imája sokat ér, Jakab 5:16. Hallgassatok a Lélekre, aki imádkozni tanítja az embert, 2 Ne. 32:8–9. Erős imával fohászkodtam hozzá, Énós 1:4. Sok napot böjtöltem és imádkoztam, Alma 5:45–46 (Alma 26:22). Sok imának és böjtölésnek adták magukat, Alma 17:3. Emlékeztek rá, mit mondott Zénos az imával és a hódolattal kapcsolatban? Alma 33:3. Alázkodjatok meg, és ne szűnjetek meg imádkozni, Alma 34:18–27. Minden dolgodban tanácskozz az Úrral, Alma 37:37. Mindig imádkozzatok az Atyához az én nevemben, 3 Ne. 18:19–20. Imádkozzatok a családotokban, 3 Ne. 18:21. Jézus az Atyához imádkozott, 3 Ne. 19:31–34 (Ján. 17; 3 Ne. 18:16). Megparancsolta nekik, hogy ne szűnjenek meg imádkozni a szívükben, 3 Ne. 20:1. Ha imádkozik, de nem a szív igaz szándékával, az semmit nem használ neki, Moró. 7:6–9. Ne kérd azt, amit nem kellene, T&Sz 8:10. Mindig imádkozz, hogy győztesként kerülj ki, T&Sz 10:5. Megparancsolom neked, hogy hangosan is imádkozz, éppen úgy, mint a szívedben, T&Sz 19:28. A hit imája által adatik meg nektek a Lélek, T&Sz 42:14. Menj az imádság házába, és ajánld fel szentségeidet, T&Sz 59:9 (Mát. 21:13). A szülők tanítsák meg imádkozni a gyermekeiket, T&Sz 68:28. Az Úr, az ő Istenük lassú hallgatni az imáikra, T&Sz 101:7–8 (Móziás 21:15). Legyél alázatos, és az Úr, a te Istened választ ad néked az imáidra, T&Sz 112:10. Ádám parancsot kapott arra, hogy a Fiú nevében szólítsa Istent, Mózes 5:8. Joseph Smith-nek imájára adott válaszként megjelent az Atya és a Fiú, JST 1:11–20.