A
Tan és a szövetségek
77. SZAKASZ
12
K. Mit értsünk a aharsonák megszólaltatása alatt, amelyet a Jelenések 8. fejezete említ?
V. Azt értsük, hogy amint Isten hat nap alatt alkotta meg a világot, a hetedik napon pedig befejezte munkáját, és bmegszentelte azt, és az embert is cmegformálta a föld porából, éppen úgy, a hetedik ezer év kezdetén az Úristen fogja szentelni a földet, és teljessé teszi az ember megszabadítását, és minden dolgot emegítél, és minden dolgot fmegvált, annak kivételével, amelyet nem helyezett hatalmába, amikor már minden dolgot megpecsételt, minden dolog végére; és a hét angyal harsonájának megszólaltatása az ő munkájának előkészülete és befejezése, a hetedik ezer év kezdetén – az út előkészítése, eljövetelének ideje előtt.
Lábjegyzetek
|