A
Tan és a szövetségek
59. SZAKASZ
Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, a Missouri állambeli Jackson megyében található Sionban, 1831. augusztus 7-én (History of the Church, 1:196–201). E kinyilatkoztatás feljegyzése előtt a próféta láttató leírást készít Sion földjéről, ahol az emberek akkoriban éppen összegyűltek. A földet felajánlották az Úr utasítása szerint, és felszentelték a jövőbeli templom helyét. Az Úr különösen a Sionban lévő szentekre vonatkoztatja ezeket a parancsolatokat.
1–4, A Sionban lévő hűséges szentek megáldatnak; 5–8, Szeretniük és szolgálniuk kell az Urat és be kell tartaniuk a parancsolatait; 9–19, Az Úr napjának megszentelése által a szentek fizikailag és lelkileg is áldottak; 20–24, Az igazlelkűek ígéretet kapnak békességre ezen a világon, és örök életre az eljövendő világon.
1
ÍME, mondja az Úr, áldottak azok, akik aegyedül az én dicsőségemre tekintő szemmel jöttek fel erre a földre, parancsolataim szerint.
2
Mert akik élnek, aörökölni fogják a földet, és akik bmeghalnak, minden fáradozásuktól megpihennek, és cselekedeteik követni fogják őket; és ckoronát kapnak Atyám dpalotáiban, amelyeket előkészítettem számukra.
3
Igen, áldottak azok, akiknek lába Sion földjén áll, akik engedelmeskedtek evangéliumomnak; mert jutalmukként elnyerik a föld jó dolgait, és az aerejében terem majd.
5
Parancsolatot adok tehát nekik, így szólván: Teljes aszíveddel, teljes lelkeddel, elméddel és erőddel bszeresd az Urat, a te Istenedet; és Jézus Krisztus nevében cszolgáld őt.
7
Mondj aköszönetet az Úrnak, Istenednek minden dologban.
9
És hogy még teljesebb mértékben megtarthasd magad aszeplőtlennek a világtól, menj el az imádság házába, és ajánld fel szentségeidet az én bszent napomon;
10
Mert bizony, ez a nap jelöltetett ki számodra, hogy megpihenj munkáidtól, és aodaadásodat leródd a Magasságosnak;
11
Mindazonáltal fogadalmaidat igazlelkűségben ajánld fel minden nap és minden időben;
12
De emlékezz rá, hogy ezen, az Úr napján, ajánld fel afelajánlásaidat és szentségeidet a Magasságosnak, bbeismerve bűneidet a testvéreidnek, és az Úr előtt.
13
És ezen a napon semmi más dolgot ne tegyél, csak ételed készüljön el, egyvalamire tekintő szívvel, hogy aböjtöd tökéletes lehessen, vagyis más szavakkal, hogy börömöd teljes lehessen.
14
Bizony, ez a böjtölés és az ima, vagyis más szavakkal, az örvendezés és az ima.
16
Bizony mondom, hogy amennyiben ezt teszed, tiéd a föld teljessége, a mező vadjai és a lég madarai, valamint az, ami felmászik a fákra és a földön jár;
17
Igen, és a növény, és a földből sarjadó jó dolgok, akár ételnek vagy ruházatnak, vagy házaknak, vagy csűröknek, vagy gyümölcsösöknek, vagy kerteknek vagy szőlőskerteknek;
18
Igen, minden dolog, ami a aföldből sarjad, annak idejében, az ember javára és használatára lett megalkotva, hogy kedvére legyen a szemnek és vidítsa a szívet;
19
Igen, ételnek és ruházatnak, ízlelésre és szaglásra, hogy erősítse a testet és élénkítse a lelket.
20
És örömére szolgál Istennek, hogy mindezen dolgokat megadta az embernek; mert evégre lettek megalkotva, hogy használják őket az ítélőképesség gyakorlásával, nem mértéktelenül, se nem erőszakkal.
21
És semmiben nem asérti meg az ember Istent, vagyis senki ellen nem gerjed fel haragja, csak azok ellen, akik nem bismerik el minden dologban a kezét, és nem engedelmeskednek a parancsolatainak.
22
Íme, ez a törvény és a próféták szerint van; tehát ne háborgassatok engem többé e dolgot illetően.
24
Én, az Úr mondtam ezt, és a Lélek bizonyságot tesz. Ámen.
|