A szentírások      Tanulmányi segédletek  | Keresés  | Beállítások  | Megjelölt  | Súgó  | Magyar 
Nyomtatás   < Előző  Következő >
ALMA KÖNYVE
ALMA FIÁNAK A KÖNYVE
12. FEJEZET
  31 aParancsolatokat adott tehát az embereknek, mivel a testi dolgokra vonatkozó belső parancsolatokat megszegték, és olyanok lettek, mint az istenek, cfelismervén a jót a gonosztól, és dcselekvő helyzetbe hozták magukat, vagyis egy olyan helyzetbe kerültek, ahol saját akaratuk és tetszésük szerint cselekedhettek, hogy gonoszt tesznek vagy jót tesznek –

Lábjegyzetek
31a
b
1 Móz. 2:16–17.
2 Ne. 2:18–19.
  18 És mivel lebukott a mennyből, és örökre nyomorulttá vált, még aaz egész emberiség nyomorúságára is törekedett. Azt mondta tehát bÉvának, igen, méghozzá ama régi kígyó, aki az ördög, aki minden chazugság atyja, ezt mondta tehát: Egyél a tiltott gyümölcsből, és nem haltok meg, hanem olyanok lesztek, mint Isten, dfelismervén jót és gonoszt.
c
1 Móz. 3:22–23.
Mózes 4:11.
  11 Mert Isten tudja, hogy azon a napon, amikor esztek annak gyümölcséből, afelnyílnak a szemeitek, és olyanok lesztek, akár az istenek, bismerve jót és gonoszt.
d
2 Ne. 2:16.
  16 Az Úristen megadta tehát az embernek, hogy aönmagáért cselekedjék. Az ember tehát nem tudna önmagáért cselekedni, ha nem úgy lenne, hogy bcsábítja az egyik vagy a másik.