NEFI MÁSODIK KÖNYVE
30. FEJEZET
A megtért nemzsidók a szövetség népéhez számláltatnak – Sok lámánita és zsidó elhiszi az igét, és tetszetőssé lesznek – Izráel visszaállíttatik, és a gonosz elpusztíttatik. Mintegy Kr.e. 559 – 545.
1
És most, íme, szeretett testvéreim, szólnék hozzátok; mert én, Nefi, nem engedném, hogy azt gondoljátok, hogy igazlelkűbbek vagytok, mint a nemzsidók lesznek. Mert íme, ha Isten parancsolatait nem tartjátok be, akkor mindannyian hasonlóképpen elvesztek; és az elhangzott szavak miatt nem szükséges azt gondolnotok, hogy a nemzsidók teljesen elpusztulnak.
2
Mert íme, mondom nektek, hogy a nemzsidók közül annyian, ahányan bűnbánatot tartanak, az Úr aszövetséges népe; és a bzsidók közül annyian, ahányan nem tartanak bűnbánatot, kitaszíttatnak; mert az Úr senkivel nem köt szövetséget, csak azokkal, akik cbűnbánatot tartanak és hisznek Fiában, aki Izráel Szentje.
3
És most, prófétálnék még valamivel többet a zsidókat és a nemzsidókat illetően. Mert miután előkerül a könyv, amelyről beszéltem, és a nemzsidók részére leírják azt, és az Úrnak újra lepecsételik, sokan lesznek olyanok, akik aelhiszik a leírt szavakat; és ők fogják belvinni azokat magunk maradékának.
4
És akkor tudni fog rólunk magunk maradéka, hogy miként jöttünk ki Jeruzsálemből és hogy ők a zsidók leszármazottjai.
6
És örülni fognak akkor, mert tudni fogják, hogy áldás az számukra Isten kezétől; és sötét hályogaik elkezdenek lehullani a szemeikről; és nem múlik el sok nemzedék közöttük, hogy atiszta és tetszetős néppé legyenek.
7
És lészen, hogy a szétszórt azsidók is bhinni kezdenek Krisztusban; és elkezdenek összegyűlni ezen föld színén; és ahányan csak hisznek Krisztusban, ők is tetszetős emberek lesznek.
8
És lészen, hogy az Úristen megkezdi munkáját minden nemzet, nemzetség, nyelv és nép között, hogy létrehozza a népe számára történő visszaállítást a földön.
9
És az aÚristen igazlelkűséggel bítéli meg a szegényeket, és egyenlőséggel feddi meg a föld cszelídjeit. És lesújt a földre szájának rúdjával; és ajkainak leheletével öli meg a gonoszt.
10
Mert gyorsan elérkezik az aidő, hogy az Úristen nagy bszétválást okoz a nép között, és a gonoszokat elpusztítja; és népét cmegkíméli, igen, még akkor is, ha úgy lészen, hogy tűzzel kell delpusztítania a gonoszokat.
11
És aigazlelkűség lesz derekának öve, és hűség lesz veséinek öve.
12
És akkor fog a farkas a báránnyal alakni; és a párduc a gödölyével hever, és együtt a borjú és a fiatal oroszlán és a hízó, és egy kisgyermek vezeti őket.
13
És a tehén és a medve legelnek; kicsinyeik együtt heverésznek; és az oroszlán szalmát eszik, mint az ökör.
14
És a szopós gyermek a viperalyuknál játszik, és az elválasztott gyermek a baziliszkusz odújára teszi kezét.
15
Nem ártanak, se nem pusztítanak szent hegyemen, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek elborítják a tengert.
16
Tudomásra hozzák tehát aminden nemzetek dolgait; igen, minden dolog btudomására jut az emberek gyermekeinek.
17
Semmi nincs, ami titkos és ne lenne akinyilatkoztatva; nincs a sötétségnek olyan cselekedete, mely meg ne jelenne a világosságon; és nincs semmi, ami le van pecsételve a földön, és ne lenne feloldva.
18
Tehát minden dolog, mely ki lett nyilatkoztatva az emberek gyermekeinek, ki lesz nyilatkoztatva azon a napon; és a Sátánnak már anem lesz hatalma az emberek gyermekeinek szíve felett, hosszú ideig. És most, szeretett testvéreim, bevégzem mondandóimat.
|